Február 6-án idei utolsó "felvonásához" érkezik a 9. Pest Megyei Futballvége. Csömörön szombaton 13.30-tól a legjobb négy között immár a végső sikerért küzd majd az Erdőkertes (Arany Ászok megyei I. osztály), a Kisnémedi (Arany Ászok megyei I/B osztály, Északi csoport), a Törtel (megyei I/B osztály, Déli csoport) és az Újlengyel (Arany Ászok megyei I. osztály). A döntőbe jutás kétszer két mérkőzésen dől majd el, előbb Törtel - Kisnémedi, ezt követően pedig Újlengyel - Erdőkertes párosításban küzdenek meg a fináléért a felek, amelyre 16.25-től kerül sor.
Az alábbiakban honlapunk a résztvevő négy együttes szakvezetőjét kérte némi esélylatolgatásra, illetve arra, hogy röviden értékeljék csapatuk teljesítményét az idei Futball7végén.
Ivanovics Károly, az Erdőkertes játékos-edzője: - Szeretnénk méltóképpen képviselni a négyes döntőben az erdőkertesi színeket. A gödöllői selejtezők kudarcát követően úgy voltunk vele, hogy az idei Futball7végén már minden perc ajándék lesz a csapatunk számára. Fézer Gábor lábtörése, Jakus Szabolcs pedig egyéb elfoglaltsága miatt fog hiányozni a négyes döntőről, továbbá Halász Gábor részvétele is még kétséges. Az biztos, hogy a tét az üllői vigaszági sikerünk óta nem nyomja a vállunkat, s azt is tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek a jó erőállapotban lévő Újlengyel ellen, ettől függetlenül nyugodtan léphetünk parkettre, hiszen ha okosan futballozunk, nem lehet különösebb gond, hiszen ellenfelünk nem az a tipikusan "kispályázós" együttes.
Davcsó Károly, a Kisnémedi játékos-edzője: - A Kisnémedi csapata hosszú évek óta rendszeres résztvevője a Futball7vége-sorozatnak, éppen ezért most sem volt kétséges, hogy elinduljunk-e rajta. A klubunk életében jelentős sikernek könyvelem el az elődöntőbe jutást, hiszen korábban a selejtezőcsoportból is csak ritkán sikerült kiharcolnunk a továbbjutást. Úgy gondolom, ezúttal erős a keretünk, de a döntőbe jutást illetően nem sok esélyt adok magunknak, mivel a Törtel rendkívül komoly játékerőt képvisel, szívem szerint jobban örültem volna bárki másnak az elődöntőben, de most ezt a feladatot kell megoldanunk, hiszen kispályán azért bármi lehetséges. Mindenesetre az utolsó vérig fogunk küzdeni, nem adjuk meg egykönnyen magunkat. Szerencsére kispályás legjobbunk, Steidl Ákos Csömörön ismét rendelkezésre tud majd állni, ami sokat számít a várható teljesítményünket illetően.
Szabó Tibor, a Törtel edzője: - Mint új edzőnek a jelenlegi csapatomnál, azért is volt különösen hasznos a Futball7végén való részvételünk, mert így testközelből, játék, mérkőzéssziutációk közben tudtam megismerni a játékosainkat. Talán nem tűnök nagyképűnek, ha azt mondom, számítottam rá, hogy eredményesen fogunk majd szerepelni a tornán, hiszen több, a futsalban meghatározónak számító játékosunk van, akik közül egyik legjobbunk, Szimcsák Tamás sajnos külföldi utazása miatt ezúttal nem fog szerepelni, de nélküle is egyértelmű a célunk, hogy kiharcoljuk a döntőbe jutást, noha a Kisnémedit egyáltalán nem ismerjük, de azt azért tudjuk róluk, hogy Váczi Zoltán már náluk szerepel, aki nyilván jelentős erősítésnek számít.
Iszák Gábor, az Újlengyel játékos-edzője, aki 2007-ben a Hernád csapatával nyert már Futball7végét: - Szerénytelenség nélkül mondhatom, valahol számítottam arra, hogy jól fogunk szerepelni az idei Futball7végén, hiszen egységesek vagyunk és az egyéni képességeket illetően sincsen okunk panaszra. Sérültünk nincs, két hiányzónk viszont biztosan lesz; kapusunk, Magyar Ákos, valamint Schuster Roland nem lesz ugyanis ott Csömörön, de ennek nincsen különösebb jelentősége. Előbbit a rutinos Haffner Györggyel fogjuk majd pótolni. Elődöntős ellenfelünket, az Erdőkertest elég jól ismerjük, a bajnokság őszi idényében idegenben 5-1-re győztünk ellenük, de tudjuk, hogy a teremben egészen más lesz minden, itt nem annyira számítanak az erőviszonyok.